30 napja a szigeten

Úgy voltunk vele, ha az első hónapot átvészeljük, akkor a nehezén túl vagyunk.”Ki az a gyökér, aki egy Balin töltött hónapot átvészelésnek nevez???” – kérdezné fennakadó szemöldökkel minden normális ember. Utólag persze mindennek megvan a maga szépsége, és nevetünk saját szerencsétlenkedéseinken, vagy netalán tanulunk is belőlük (LOL), de akárhogy is nézzük, Bali Ázsia része, és egy európai ember Ázsiába költözése közel sem nyaralás jellegű, és jár némi akadályelhárítással.

Néhány nehézség: 
„Mit együnk?” Folyamatosan igyekszünk egyensúlyt tartani az ázsiai és európai ételek között. A menün gyakran törnünk kell a bukónkat, ha figyelembe vesszük az árakat, a kínálatot, a gyomrunk befogadóképességét és a változatosságot.

„Mit vegyünk fel?” Az iskolai öltözködés az egyik legszigorúbb (és talán egyetlen?) szabály. Nincs papucs, se szandál, csak zárt cipő. Térd alá érő szoknya vagy nadrág kötelező, és minél hosszabb, annál tisztelettudóbbnak hat a viselője. Nincs top, csak vállat eltakaró póló, nincs kificcenő melltartópánt, se napszemüveg, mert az is tiszteletlen. Lányoknál a lógós, bő ruha sem az igazi, mert az meg hálóingnek hat. Mindez egyszerű lenne, ha amúgy nem 30 fok lenne tűző nappal, mindenedet eláztató zivatarokkal, és még a motoron is ülj a ruhádban kényelmesen.

sarong

Sokszor néznek turistának – egyrészt a bőrszínünk, másrészt az öltözködésünk miatt, harmadrészt még nem beszélünk indonézül. Több alkalommal hátrányosan érint, de dolgozunk rajta.

„Balkezes vagy?” Borzalom! Nehéz mindig figyelni, hogy jobb kézzel adjam oda a pénzt a boltban.

Párkapcsolati probléma: itt nem támogatják a párkapcsolatot, csak a házasságot. Közterületen nem nagyon lehet érintkezni, ölelkezni, puszit adni, bár a kézen fogva járást elnézik nekünk európai mivoltunk miatt. Az iskolában viszont még ezt sem szabad.

Egyéb kulturális apróságok, de saját bőrén tanul az ember.

Az amőba bajnokság: Matyi mindig elver, és nem tudok veszíteni.

Örömhírek:
Múltkor írtam, hogy végül találtunk lakást, járgányt, sőt időközben be is rendeztük a kis stúdió apartmanunkat (bár némi csinosítás még ráfér). A helyi szokásaink és napi rutinunk kialakulóban. Tudjuk, melyik boltban, milyen élelmiszert érdemes venni, milyen helyen ne együnk, hol kell tankolni, találtunk megbízható pénzautomatát, ahol nem olvassák le a bankkártya adatait. Ismerünk elkerülő útvonalakat a suli felé, nagyjából tudjuk az árakat, így többnyire felismerjük, ha valahol le akarnak húzni.

Lakásunk előtt a motorunk

Lakásunk előtt a motorunk

Szereztünk SIM kártyát és telefonkészüléket olcsón. Már működik is.

A lakásunkban van wifi, bár eső esetén nem működik, de szerencsére ritkán esik (LOL). Van továbbá meleg vizünk és európai WC-nk. (igen, ezek óriási örömhírek)

A forgalomban sok a gyökér, de kezdjük kiismerni. Ha taxit vagy nagy, fekete autót látunk, figyelni kell, mert hobbiból leszorítják a motorosokat az útról. Sanszos, hogy sokaknak nincs semmilyen jogsija. Nőként mondom, hogy a női motorosok is veszélyesek a forgalomra. Akin nincs sisak és visszapillantótükör a járművén, szintén gyanús, hogy nagy mellénnyel, a többiekre fittyet hányva közlekedik.

A bolti alku-technikánk javuló tendenciát mutat: 150ezer rúpiáért (kb. 3000 Ft) kínáltak 1 db esőkabátot, végül vettünk 2 db-ot 120ezerért.

Problémamegoldó képességünk kis túlzással az iskolapélda felé közelít, és abban is megegyeztünk, hogy ketten együtt minden akadályon könnyebb átlendülni.

21c5f697d62996bb964cb8a5ff80e75aef7588cf.html

Related Posts

No Comments

Leave a Reply